Egy meglepetés cikksorozat utolsó, befejező része. 102 év átfogó elnagyolt története. Én elolvasnám.

[Aki az első két részről lemaradt, az bepótolhatja itt és itt.]

1978-ban, ismét teljes figyelmet kapott a kis sziget. A motorsport egyik legnagyobb visszatérésének lehettek szemtanúi a nézők. A legendás Mike Hailwood, úgy döntött, közel 40 évesen ismét nyeregbe száll. A szkeptikusok féltették Hailwood-ot a lebőgéstől, de rendíthetetlen volt. Alaptalanul, mivel nyert a Forma 1-es kategóriában, egy ma is legendás Ducati 900-as motorkerékpár nyergében. A 6 körös verseny végére 2 percet vert a 2. helyezettre.

Hab a tortán, hogy ez évben megszerezte hetedik győzelmét a szigeten, Senior TT kategóriában egy 500-as Suzukival. Ekkor vált mindenki számára halhatatlanná. A balesetek hatására, különösen 1970-ben és 1978-ban, mikor is 6-6 halálos áldozatot követelt a sziget, komoly tárgyalásokat kezdtek folytatni a Man szigeti TT és a hasonló utcai versenyek létjogosultságáról. Minden kétséget kizárva a Man szigeten található „Hegyi pálya”, a világ egyik legveszélyesebb versenypályája, amelyet a 100 éves múltja során bekövetkezett több mint 200 halálos áldozat is mutat. Viszont a veszély ellenére, vagy pont a veszély miatt, már-már legendává vált. Minden versenyző legnagyobb álma az, hogy életében legalább egyszer, sikeresen abszolválja, esetleg nyerjen. S, amíg akadnak bátor versenyzők, addig a versenyzés e formájának létjogosultsága biztosítva van.
A következő évtizedek krónikásainak figyelme kizárólag egy emberre irányult. Joey Dunlop-nak hívták.

A szerény, s visszafogott Ballymoney-ből származó versenyző, 1976 ismerkedett meg először a hírhedt pályával. Helyismeret hiányában, Dunlop próbálta követni a csúcspilótákat, hogy a ravasz megoldásokat el tudja sajátítani. A 16. és a 18.-ik helyezés nem számított kimagaslónak, de a szakértők sejtették, hogy a leendő évek, legnagyobb TT versenyzője válhat belőle. Igazuk lett. Dunlop a következő évben megnyerte a Classic jubileumi versenyt. Az ezután történtek eddig egyedülállóak, és elképzelhető, hogy örökre azok is maradnak. Az „Utak Királya” néven ismert versenyző (így nevezték rajongói), olyan pilóták ellen, mint Carl Fogarty és Steve Hislop, hihetetlen 26 TT győzelmet szerzett.

Ehhez tartozik 14 dobogós helyezés, 79 célba érkezés, valamint 256 kör, melyben Dunlop több mint 110 mérföld/órás átlagsebességet ért el. Függetlenül attól, hogy kis kétüteműeket vagy erőbajnok négyüteműeket lovagolt, a rettenthetetlen ír mindegyikkel villámgyors volt. Viszont Dunlop sem tudta elkerülni a csapdát. Miután Joey 2000-ben 3 győzelmet szerzett a Man szigeten, júliusban, Észtországba utazott egy hasonló utcai versenyre. Megnyerte a nagykategóriát, valamint a 600-as versenyt is. Következett a legkisebb, 125 cm³-es kategória, melyben Joey rendszeresen indult a TT-n is. Az út vizes volt, azonban ez egy igazi ír versenyzőt, cseppet sem befolyásol. Vezetett, mikor elveszítette uralmát a gép felett és fának csapódott. Nem sokkal később belehalt sérüléseibe. A motoros világ gyászba borult. Joey Dunlop, akit ír származása ellenére mind a Katolikus mind, pedig a Protestáns egyház támogatott. Aki rendszeresen jótékonykodott. Telepakolta motorszállító mikrobuszát élelmiszerrel és ruhával, s elautózott Boszniába és Romániába, hogy segítsen a hátrányos helyzetű gyerekeken. Kevés szabadidejében még kocsmárosként is tevékenykedett. Versenymotorjával járt dolgozni, s személyesen szolgálta ki vendégeit.

Joey Dunlop, a világ egyik legszerényebb versenyzője nem róhatta többé a köröket legendás sárga sisakjában a „Hegyi pályán.” Nevéhez fűződik egy érdekes sztori, amely még 1985-ben történt. Akkoriban halászhajójával tette meg az Írország és Man sziget közötti utat. A hajót nekikormányozta egy sziklának. A legénységet sikerült megmenteni, viszont nyolc versenymotor hullámsírba merült. Joey ebben az évben 3 versenyen diadalmaskodott a szigeten. Talán az ehhez hasonló dolgokért imádták őt annyira, talán pont neki volt köszönhető, hogy a Man szigeti TT nem merült feledésbe az évek során.

Miután Dunlop 2000-ben meghal, 2001-ben elmarad a Man szigeti viadal. Abban az évben támad a gyógyíthatatlan kór, a száj és körömfájás, melyben állatok ezrei pusztultak el az Egyesült Királyságban, így a Parlament törölte a versenyt. 2002-ben ismét zengett a sziget, s folytatódott az őrület. Mindenki Dunlop lehetséges utódját kereste. S csoda történt. Egy nagydarab brit srác, bizonyos David Jefferies 3 év alatt 9 TT győzelmet aratott. Az új utód, gondolták sokan. 2003. május 29.-én, a csütörtöki edzés alatt Jefferies bukik. A sziget kegyetlen, a fiatal versenyző azonnal meghal.

2004. A szakértők csendben figyelnek és ámulnak. Már nem keresnek utódokat. A fiatal titánt John McGuinnes-nek hívják. Pimaszul, kíméletlenül tönkreveri a mezőnyt, és megnyeri a TT versenyek királykategóriáját a sokszor emlegetett Formula 1-et. Persze új körrekorddal, s hogy a teljes földbe döngölés se maradjon el, felállítja az új versenyrekordot is. A TT 97 éves történelmének legveszedelmesebb tempóját produkálja.
Lassan megérkezünk a kikötőbe. Az eső, s a szél csillapodik valamelyest. Kezdődik a két hetes őrület. Edzések, versenyek, vad partik, éjszakába nyúló ivászatok, mutatványosok s meghitt teaházakból szűrődő finom sütemények illatának egyvelege. Isle of Man TT 2008. A versenyzők? Őrültek vagy sem? Mindenki döntse el maga. A viadal előtt kötelező végrendeletet írni. A douglas-i célegyenes mögött, pedig nem más, mint egy temető található. Ha mindez nem elég sokkoló egy versenyző számára, nos, akkor biztos a TT-n a helye.

Persze, a kellő elszántság nem elég ahhoz, hogy induljunk a versenyen. A szervezők leinformálják a jelentkezőket, s a versenyzői múltjukat. Ha átmentek az összes rostán, akkor kapnak rajtengedélyt. Mivel a TT kisebb médiafelhajtást kap, mint egy világbajnoki futam, döntő többségben helyi sztárok és privát menők a résztvevők. A verseny árnyas oldalához tartozik a pénzdíjazás. Az ellentábor úgy véli, hogy egy tucat tehetséges és kevésbé tehetséges versenyző rohan a halálba, a magas gázsi reményében. A szervezők ennek érdekében úgy döntöttek, hogy a „newcomer”-ek, azaz az első TT-jüket teljesítő versenyzők nem részesülhetnek pénzdíjazásban, helyezésüktől függetlenül.

2008. Az év, mely fordulópont lett a TT életében. A rendezők radikális változtatásokat tettek a biztonság érdekében. Néhány zónát elzártak a nézők elől. Igen 2007-ben, még semmilyen szabályozás nem volt arra vonatkozóan, hogy honnan lehet nézni a versenyt. Talán ennek is köszönhető, hogy 2008-ban egyetlen halálos áldozatot sem követelt a sziget. Ezt megelőzően, viszont nem maradt el a dráma. A TT előtt rendezendő két utcai futamon, 2 óriási versenyzőt veszítettünk el. Martin Finnegant és a legendás Joey Dunlop öccsét Robert Dunlopot. Így baljós előjelekkel indult a 2008-as év, az utcai versenyzők számára, viszont mint írtam, a sors kegyes volt idén a TT résztvevőihez. Az eddigiektől eltérően, nagy média-megjelenést kapott idén a verseny, köszönhetően talán a gazdag főszponzornak. A pilóták sztárokká avanzsáltak a futam idejére. A 2008-as futamot két személyre alapozták. Hívhatjuk őket talán a viadal két fura urának. Egyikőjük a már említett címvédő, John McGuinness. John 2004 óta folyamatosan nyer a TT-n, s a 2008-as viadalra 13 győzelemmel érkezett. Így az örökranglista 3.-ik helyén volt, s egy győzelem választotta el attól, hogy beérje a 2.-ik Mike Hailwood-ot. A Senior TT-nek egyértelműen ő volt az esélyese. Bár 13 győzelemmel nekiindulni egy versenynek, s pont a TT-nek.

Kinek hosszabb...?

De ki is valójában John McGuiness? Egy skót, aki villámgyors. Eredeti szakmáját tekintve kőműves. Első versenygépét kagylógyűjteményének értékesítéséből, befolyó összegből vásárolta. John a gyorsasága mellett, egy hihetetlenül visszafogott, szerény, már-már unalmas családi életet élő ember. Egy idézet Mcguinness-től, amely azért tükrözi a benne rejlő vadállatot, bármennyire szerény a pályán kívül. „ 25 mm-el meghosszabbítottuk a lábtartót, hogy mikor átrepülök a hidakon, ne csússzon le a lábam. Emellett 6 kg-al megnöveltük a motor súlyát, hogy minél több helyen és minél tovább tudjam a gázt ütközésig csavarni és ott tartani. Így stabilabb.”
A TT második fura ura következik. A kihívó, a közönségkedvenc vagabund srác, aki motor és traktorszerelő, s bármilyen nagy verseny után képes azonnal bepakolni a furgonjába, s hazavezetni azért, hogy reggel 6 órakor munkába tudjon állni a családi műhelyben. A tavalyi TT-n szerzett dobogós helyezése után is ezt tette. Guy Martin a neve. S talán éppen ezen dolgai miatt, talán azért, mert akkora pajesszal rendelkezik, mint Dunlop karrierjének hajnalán, a közönség szerette volna győztesnek látni. Ismét megkapta az 1-es rajtszámot, amit ellenfelei nem vettek jó néven, mivel még nem nyert TT-t. Míg Mcguinness magányosan készült a viadalra, addig Martin megragadott minden alkalmat, hogy bevonja a rajongóit is a futam előtti pillanatokba. Megszavaztatta blogján azt is, hogy levágassa a haját vagy sem. Mindkét versenyző számára nehezen indult a 2008-as viadal. Az első héten megtartott edzéseket, a versenyek követték. S az eredmények elmaradtak. A TT két fura ura egyszerűen képtelen volt beleszólni a győzelmekbe. A szerencse elpártolt tőlük. A média és a rajongók nyomása, viszont egyre nőtt. Mintha egy előre megtervezett forgatókönyvet láthattunk volna, csak senki nem tudta, hogy végződik? Mind a szakértők mind a közönség aggódni kezdett picit. Nem szerették volna, hogy az egyre elszántabban, agresszívabban motorozó, s mind többet rizikózó két sztár esetleg butaságba hajszolja egymást. De nem. Az ilyen helyzetekben bizonyosodik be mindenki számára, nem véletlen, hogy ott vannak, s a nagy nyomás ellenére is képesek milliméter pontossággal, maximális koncentrációjukat megtartva, rémisztő tempóban végigszáguldani, a Hegyi pálya fehér vonalainak mentén. A győzelem még hiányzott a két versenyző neve mellől, s már csak egy verseny volt hátra. A legnagyobb. Senior TT, amelyre legjobban vágyakozott mindkettőjük. A tét óriási. McGuinness utolérheti, Mike Hailwood-ot az örökranglistán. Guy Martin. Nos, tőle szintén, a Senior TT győzelmét várták. Az új csillag, akiért megőrülnek a rajongók. A végső összecsapás előtt Martin, már-már rocksztároknak kijáró figyelmet kapott. Szokása, hogy minden összecsapás előtt „felvesz” egy mantrát, mely szerint nem érdekli a halál. Versenyzőtársai, persze próbálják magukat, tőle távol tartani, s aki nem ismerné, azt figyelmeztetik Martin furcsa dolgaira. Guy, a Senior TT-t megelőző éjjelen, kivitte a hegyekbe versenymotorját, hogy kipróbálja és felkészüljön a másnapi versenyre. Természetesen nem tartott sokáig a menet, mivel a helyi rendőrök lekapcsolták és visszazavarták a szálláshelyére. Végül eljött a nagy nap és kezdődhetett a 6 körös hajsza.

A dráma nem maradt el. Guy Martin motorja kigyulladt. Egy pillanatra úgy tűnt, menthető helyzet, mivel eloltották a tüzet, azonban Martin nem sokkal később a verseny feladására kényszerült. A tények kedvéért megemlítendő, hogy Martin ekkor a 4.-ik helyen volt. A kiesésével, viszont nemhogy megszűntek McGuinness gondjai, hanem egyenesen az egekbe csaptak. Volt ugyanis egy Cameron Donald nevű ausztrál, vízvezeték szerelő srác, aki úgy gondolta, hogy elteszi szerszámosládáját, és motorversenyzésből szeretne élni a továbbiakban. Így természetesen győzni akart. Meglepetés volt ez mindenki számára, de Donald hihetetlen iramban haladt a pályán. De az a bizonyos forgatókönyv író egy másik embernek szánta a Happy Endet. Úgy gondolta, még nem jött el Donald ideje. Motorjának kuplungja megadta magát, így ismét McGuinness nyerte a versenyt, s Donald második lett. Így a 13-as számot maga mögött hagyván, immáron 14 győzelemmel utolérte az örök ranglista 2. helyezettjét, Mike Hailwood-ot.

S, hogy mit hoz 2009? Jelenleg mindenki abban bízik, hogy 2009 májusában, az összes nagyágyú ott lesz a douglas-i startvonalnál. Hiányzó nélkül. S, hogy mi lesz a két 2008-as favorittal? McGuinness győzelmének köszönhetően, természetesen továbbra is esélyes, s megszerezheti a 15.-ket vagy akár annál is többet. Dunlop 26 győzelmes rekordjára még nem kíván gondolni. Guy Martin-nak nehezebb dolga lesz, mint valaha. Valószínűleg, ő az egyetlen olyan esélyesként kezelt versenyző a szigeten, aki még nem nyert TT-t, viszont hírhedten és kétségbeejtően gyors. Imádja a közönség, s olyan támogatókat tudhat 2008-tól magáénak, mint az olasz GQ magazin. Viszont bármennyire is népszerű, megmaradt Guy Martinnak, aki bármikor beugrik otthon az aratógépbe, hogy segítsen a gazdaságban. Talán egy kis szerencsével és hasonló magabiztossággal odaérhet.

Bár lehet, hogy jön Cameron Donald, Ausztrália leggyorsabb vízvezeték szerelője, azt mondja „all In” és visz mindent.

Találkozunk 2009-ben…..