Indianapolis bizony a szuperhősökről, valamint a szupergyökerekről szólt az elmúlt hétvégén. Kezdjük a tisztán látható dolgokkal, azokkal, amelyeket szeretünk.

 Lorenzo Indyben sem hazudtolta meg önmagát, mivel a motorsportok szentélyében Captain Americának öltözött. Persze annyira azért nem volt kemény tökű gyerek a Jorgi, hogy a Peter Fondáról elhíresült designban motorozzon szelíden a jenki aszfalton, ezért inkább a rajzfilmhős figurával próbált azonosulni külalakban.

Azért a verseny utáni győzelmi mámorban bizony elhitte magáról, hogy tényleg szuperhős, mivel felmászott a bazimagas drótkerítésre, hogy pacsizzon a rajongókkal. Még szerencse, hogy nem esett le.

Még szombaton történt, a 250-esek kvalifikációját követően, hogy Kevin Schwantz kikunyerált magának egy Moto2-es gépet, így a promóciós köröket ő teljesítette a BQR csapat prototípusán. Kevin egy Moriwaki MD600-al osztotta meg az aszfaltcsíkot. S persze mit is mondott volna, miután leszállt a gépezetről? Természetesen azt, hogy tök jó lesz meg minden, noha annyit azért hozzáfűzött a dologhoz, hogy az olyan nagynövésű srácok számára, mint ő maga, nem lesz valami kellemes végigszenvedni rajta egy versenytávot.
Aztán Vasárnap elszabadult a pokol, ami Kevin Schwantz-ot illeti. 1993 óta nem ült a legendán. Mert ő egy legenda. Mert ő nem egy szimpla motorkerékpár, hanem egy primadonna.

Ő, a Lucky Strike RGV 500-as Suzuki, a hírhedt #34-essel. Az esemény súlyát talán az adja vissza a legjobban, hogy Kevin szülei könnyes szemmel várták a dobozba zárt paripát, még pénteken. S mikor megérkezett a kamion, a szülők személyesen bontották ki a dobozt, s ők pillanthatták meg elsőként gyermekük, egykori játékszerét, azt ami legendává avanzsált egy bukáskirályt, a ’90-es évek legőrültebb fenegyerekét.

Igen Kevin Schwantz néhány kör erejéig megfuttatta a kicsikét Indianapolisban, miközben végig a könnyeimmel küszködtem. Bár egyszer lett világbajnok, s bár sokak szerint szerencsével, töredelmesen bevallom, hogy én bizony megrögzött rajongója voltam a nyurga texasinak, s még manapság is arról álmodom, hogy hófehér bőrruhában ülök egy Pepsi Suzuki nyergében.

Schwantz - Moto2 videó

Nem véletlenül kezdtem, hogy a rendezők bizony megpróbálták egy hétvégére összegyűjteni a legtöbb szuperhőst. Míg Kevin Schwantz vasárnap a pályán ríkatta a közönséget, addig szombaton este a motorsport történelmének legnagyobb visszatérését láthattuk volna, ha ott lettünk volna. A pályától kicsit odébb, bérházak,s gyárak keresztezte utcasarkon található Az Iskola. Az Amerikai Iskola. Igen, így csupa nagybetűvel, mert ugye hallottunk már angol, s francia iskolákról, ahol a legszigorúbb oktatási feltételek közepette, csupa eminens egyenruhás, jól tanuló gyermek nevelkedik, akik rendszerint produkálnak az Életben is egyet, s mást. Így van ez az USA-ban is, ott azon az elhagyatott sarkon, ahol rozsdás oszlopokra fűzött rozsdás drótkerítés szabja csak a határt a végtelen álmoknak. S ebbe az iskolába bizony vasalt ruhában ülnek a gyerekek, hanem bőrruhában, s vasalt csizmában őrült módjára közlekednek.

Indy Mile-nak hívják, s legalább akkora dicsőség, ha nem nagyobb, itt nyerni, mint Daytonában. Ismernek egy bizonyos Kenny Robertset? Tudják ő volt az a vörös gyermek, aki először átjött Európába szerencsét próbálni, s mikor meglátta a szakma krémje legszívesebben a pokolra kívánták volna, legalábbis szovjet magánzárkába a sztyeppékre. Hogy miért? Hát mert egyedülálló stílusával rommá alázta, az addig playboy életet élő, s füvet szívó, nagyvilági ellenfeleket. S hogy mit csinált? Hát kanyar közben 150 km/h-nál, gázzal csúsztatta a motort, s természetesen képes volt a tempó fokozására is.

Ez viszont már gyomorrontást okozott, a csinosan forduló európai kollégáknak. S hogy hol tanulta ezt a fiatal Kenny? Hát a kietlen jenki, döngölt agyag felületű ovál pályákon, egy olyan motoron, amelyen nincs első fék, viszont mégis elérték a 120 mérföldes tempót az egyenesekben. Azon a legendás éjszakán, 1975-ben Roberts megnyerte az Indy Mile-t, viszont maga sem tudja, hogy sikerülhetett. Az akkor használt motorkerékpár beceneve pedig nemes egyszerűséggel „Gyilkos”, azaz a TeeZee. A legendás sárga motor, ki megannyi korabeli fotó fő-mellékszereplője. A motor pontos típusa Yamaha TZ 700, s amit majdnem elfelejtettem közölni, hogy a jószág bizony kétütemű. Na ennek tudatában már érthető az elnevezés. Kenny 24 év elteltével, ismét felült erre a dögre és motorozott néhány kört a pályán. Persze, hogy keresztben.

Néhány versenyző is tiszteletét tette a történelmi jelentőségű eseményen, mint például Rossi, Lorenzo, Bostrom. A szörnyet kipróbálhatták volna az ifjak, de valahogy Bostrom kivételével ezt senki sem merészelte. Valentino Rossi természetesen gondolkodóba esett, viszont miután meglátta Robertset motorozni, kijelentette, hogy ez az este Kennyről szól, ezért nem vállalja. Majd hozzátette, hogy bizonyosan leégetné saját magát.

Kenny Roberts - Indy Mile videó

csak a hang miatt

A szezon második USA-ban rendezett MotoGP viadalán is tiszteletét tette a két 3D profi, akikről már szóltunk még Laguna Seca során. Vince Pace és John Bruno 3D felvételeket készített Kalifoniában, s szorosan együttműködtek a Nagydíj során végig Jorge Lorenzóval és Dani Pedrosával. Bruno szerint meggyőző videót sikerült prezentálniuk, s mielőtt bemutatnák a nagyközönség számára a két pilóta is megtekintette az Indy hétvégén. Bruno szerint további hasonló projektek is fognak még születni a témában, s az sem elképzelhetetlen, hogy egyszer otthonunkban is 3D-ben nézhetjük a közvetítéseket. Ehhez persze szükségeltetik egy profi televízió, valamint a csodás 3D szemcsi.

Senkiháziak kezében van a MotoGP? Nem szeretnénk ujjal mutogatni, mert az már milyen! Nemde? S legfőképpen azért nem akarunk legyökerezni senki sem, mert ebben a buliban bizony már részt vett az FIM, MSMA valamint Hervé Poncharal aki állítólagosan a csapatok érdekeit képviseli. De könyörgöm, így ne! Eddig nem igazán akartam, s nem is mertem elhinni az 1000 cc egységes blokkokról szóló feltételezetéseket, viszont az elmúlt hétvégén megrendezett Indy versenyen leültek tárgyalni az okos(kodó) urak, s megállapodtak. Mégpedig abban, hogy ide az egységes erőforrást, s csakúgy mint a Moto2-ben, a jövőkép szerint Moto1-nek elnevezendő kategóriában is azonos blokkokkal szállhatnak harcba a pilóták. Azt persze tudjuk, hogy Ezpeleta kezd teljesen …., Vito Ippolitóról ezek után mit mondjak. Poncharal a megkeseredett gall, pedig évek óta a dögöljön meg a szomszéd tehene elvet preferálja. Könyörgöm, állítólag ez volt a motorversenyzés csúcsa. Mi lesz most, merre visz az út? Az pedig szerintem elég röhejes, hogy most meg azon hisztizünk, vajon miért megint az a…. Rossi, meg az a….Lorenzo küzd az első helyért. Vajon miért? A válasz egyszerű, mert ők ketten messze a legjobbak, s mert Dani Pedrosa kiegyensúlyozatlan, s mert Stoner agyilag megfeneklett, s mert Hayden soha nem volt a legjobb, s mert Edwards sem, és így tovább. S mert a ’90-es évek nyerő gépe nem a bérelhető Honda volt, hanem a Repsol és a Rothmans, s mert a Yamaha mindig szemét volt a többiekkel, hiszen Rainey Marlboro masinája hülyére verte a mezőnyt. Ostobák azért ne legyünk! Most pedig kéretik engem köpködni.