Rossi ismét felülkerekedett önmagán
MotoGP
Továbbra is kellemes, napsütéses időben várhatta a rajtot a királykategória mezőnye. Marco Materazzi óriási Valentino Rossi arcképes pólóban sétálgatott a Pit Lane-en. Mert itt most minden a Doktorról szólt. Sárga volt a pálya széle, teteje, s alja. Ilyen körülmények között rajtoltak el San Marino nagydíján a nagyfiúk. A rajtot két Hondás legény Pedrosa és Elias kapta el a legjobban, míg a Rossi csak harmadikként fordult. A start után közvetlenül aztán tömegbalesetet okozott Alex de Angelis, hazája kinevezett nagydíján. Angelis belső íven bukott melynek következtében kilökte Edwardsot, s a nagyon bosszús Haydent, aki ezért majdnem lecsavarta a megszeppent Alexet. Talma a zseniális 8.-ik helyen nyargalt a Hondán. Jorgi vérszemet kapott, s megelőzte a megtorpanó Rossit. Capirex a dicséretet érdemlő ötödik helyen húzta a babakék #65-ös szarvát, azonban sajnos nem sokáig, mivel Dovizioso megelőzte s a vezető négyes után eredt. A Yamaha páros időközben utolérte Eliast, azonban Jorgi nem tudott mit kezdeni honfitársával. Rossi ezt látván nem teketóriázik, beszúrja az M1-et a márkatársnak, majd a következő momentumban előzi is Tonit. A tömeg őrjöng. Mi lesz akkor később? A jelenetet megirigyelő Lorenzo hasonlóképp cselekszik, s végre elmegy a #24-es, vitatottan gyári Hondának. Szegény Elias ezután Dovi martalékaivá válik, majd később Capirex sem kíméli. Rossi a hetedik körben átveszi a vezetést, a verseny során először, s rögtön megfutja a leggyorsabb kört. A vezető kvartett időközben 3,8 mp-et ad Doviziosonak, s jelzik, hogy a dobogó bizony foglalt a mai napra. Rossi próbál menekülni az üldözők elől, de az előny csak apránként gyarapszik.
Talma a 10.-ik körben már az utolsó helyen motorozik, miközben Melandrit megelőzi Kallio. Espargaro a 11.-ik helyével veri csapattársát, Canepát. A 13.-ik körben Lorenzo félelmetesen tapad a Repsol Hondára, majd Pedrosa apró hibát vét, amelyet azon nyomban kihasznál Jorgi. Vajon ismét láthatunk egy Rossi – Lorenzo csatát? Vaján ismét bukás lesz a vége? Avagy Rossi mennyire képes kontrollálni a hátralevő 13 kört? Ezek a kérdések foglalkoztatták legfőképpen a nézőket, véleményem szerint. Pedrosa lemaradása tetemes volt, így már a második helyre sem maradt esélye a spanyolnak.
A rendezőknek köszönhetően ismét látható a rajtbaleset, amelyből tisztán kivehető, hogy Lorezo épphogy megúszta a bukást, a motorja viszont annak ellenére is beszedett egy bal horgot. Nem is kicsit. Feltételezhetően a beállítása az örök vadászmezőkre távoztak, s a spanyol így próbált tisztesen helyt állni, az egyre gyorsabban motorozó csapattársa mögött. A köztük levő távolság apránként 2,7 mp-re hízott, így ezután legfeljebb azon derülhettünk körről-körre ahogy egy óriási szamár ránk vigyorog a célegyenesben.
Hat körrel a vége előtt Capirex csodára készül, ugyanis utolérte, majd megelőzte Doviziosot. Azért jó az öreg a háznál! Nem igaz? Pedrosa hátránya 8,5 mp Lorenzóval szemben. Az utolsó három kör vérfagyasztó izgalmakkal ezúttal sem szolgál, azt leszámítva, hogy a Rossi és Lorenzo között lappangó távolság 0,4 mp-el csökken. Húha. Az utolsó körben aztán Dovi rájön, hogy marha ciki lenne, ha Loris előtte végezne, így visszaszenvedi magát, korosodó honfitársa elé. Rossi senkitől sem zavartatva nyeri a futamot, mögötte Lorenzo, majd Pedrosa. Pedrosának elpárolog a naftája a levezető körre, így stoppolni kényszerül. Toni Elias szánja meg a kollégát, s szállítja a parkolóba. Valentino Rossit szamárfüles szerelők várják a beérkezésnél, melyet konszolidált kézfogás követ, persze ez is csak a tréfa része. Később a Doktor is magára aggatja az óriási füleket és így áll a dobogóra. Mondhatnánk, ezt nektek Indyért. A dolog bejött, a többiek Windows rendszere lefagyott.
Nagyon hosszú szünet következik, a következő futam majd egy hónap múlva Estorilban, Október 4.-én. Addig is tessenek bennünket olvasni, azt hiszem, mi nem megyünk szabira.
Végeredmény
1 25 46 Valentino ROSSI ITA Fiat Yamaha Team Yamaha 44'32.882 159.371
2 20 99 Jorge LORENZO SPA Fiat Yamaha Team Yamaha 44'35.298 159.227 2.416
3 16 3 Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda 44'45.282 158.635 12.400
4 13 4 Andrea DOVIZIOSO ITA Repsol Honda Team Honda 44'59.212 157.816 26.330
5 11 65 Loris CAPIROSSI ITA Rizla Suzuki MotoGP Suzuki 44'59.421 157.804 26.539
6 10 24 Toni ELIAS SPA San Carlo Honda Gresini Honda 45'01.168 157.702 28.286
7 9 36 Mika KALLIO FIN Ducati Marlboro Team Ducati 45'03.066 157.591 30.184
8 8 33 Marco MELANDRI ITA Hayate Racing Team Kawasaki 45'04.639 157.500 31.757
9 7 7 Chris VERMEULEN AUS Rizla Suzuki MotoGP Suzuki 45'04.791 157.491 31.909
10 6 52 James TOSELAND GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 45'11.229 157.117 38.347
11 5 44 Aleix ESPARGARO SPA Pramac Racing Ducati 45'19.555 156.636 46.673
12 4 14 Randy DE PUNIET FRA LCR Honda MotoGP Honda 45'24.923 156.327 52.041
13 3 88 Niccolo CANEPA ITA Pramac Racing Ducati 45'36.080 155.690 1'03.198
14 2 41 Gabor TALMACSI HUN Scot Racing Team MotoGP Honda 45'55.229 154.608 1'22.347
Kiesett
15 Alex DE ANGELIS RSM San Carlo Honda Gresini Honda
5 Colin EDWARDS USA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha
69 Nicky HAYDEN USA Ducati Marlboro Team Ducati
Utolsó kommentek