Hazatértek a srácok...a küldetés kvázi sikertelen volt

Múlt héten hétfőn, s kis kitérővel kedden, megérkezett Portimaóba a két „régiúj” immáron, „szuperbájk rájder” is. Chris Vermeulenről és James Toselandről beszélek. Nehéz bizony, tudjuk mi is. Vagyis elképzeljük.

 Álmod a GP, nagy nehezen lemenedzseled, átigazolsz, jól kezdődik minden, de apró dolgok miatt, véget ér a dal. Nincs tovább, s vagy hazamész, vagy visszatérsz a bajnoksághoz, melyben egykor te voltál a király/élmenő, majd hűtlenül elhagytad. Most kopogtatsz, ők pedig visszafogadnak. De ez már nem olyan.

Egyikőjük azonnal munkába áll, s tövig tépi a gázt, talán az segít, míg a másik bambán réved maga elé. Az ifjú Chris egykoron úgy vallott, hogy szemrevaló barátnőjét is beáldozná azért, hogy a Grand Prix-ben húzhassa a gázt.

Az öreg superbike-osok ettől óvva intették, de ő hajthatatlan maradt, s addig intézkedett, míg sikerült. Még a futamgyőzelem is kevésnek bizonyult, mert bizony megvolt. A Grand Prix világa kegyetlen, mondták ezt már többen is. Felemészt, s képes arra, hogy kicsináljon. A csaj legalább megmaradt, s valószínűleg Chris is rájött már arra, hogy vele minden bizonnyal jobban jár, mint egy versenyképtelen motorral.
 

A brit Toseland viszonylag hasonló szituációba keveredett, bár őt igen rövid idő alatt, összesen két év, tette taccsra a cirkusz. Meg talán egy csapattárs…, de ebbe már igazán ne menjünk bele.