Na mert most az úgy volt, hogy… Megérkeztem Brnoba úgy volt. Egyszerű gyerek lévén vittem magammal egy rakat szalámis szendvicset meg rántott húst.

Mert ugyebár ki tudja, azt előre pontosan. Elindultam hajnalban a fehér kombival, s megérkeztem valamikor dél környékén. Ekkor hívtam Robertót, hogy hol a kártyám. Mert, hogy a Dorna kicseszett velem. Lényegében én magammal, mivel két héttel a verseny előtt regelni, meglehetősen amatőr dolognak számít ez arrafelé. Na de hát mit is vártak tőlem. Nem vagyok én profi, csak azért, mert diktafonnal rohangálok, meg két bazinagy hátizsákkal. A profik különben is zsebre tett kézzel róják a paddockot.

Én csak egy kis hülye internetes kalóz vagyok, akinek a böfögései itt-ott azért megjelennek, alkalom adtán. Szóval Robby mondja, hogy menjek a kártyáért a falu központjába, ott lehet átvenni. Na, mikor végre megtörtént az akció, csak úgy loholtam át a biztonsági őrökön. Utána meg három fémdetektoron, de ez már lényegtelen. Szóval nagy nehezen sikerült megtalálni a motorhome-ot. Robby azonnal kiszúrt, és bemutatkozott. Na kilógtam a sorból, vagy kilógtam? Azt azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy a szalámis szendós hivatkozásaim és illedelmes tiltakozásom ellenére, ott fogok ebédelni a Dunlop sportmenedzserével, miközben diskurálunk a magyar pörköltről, meg a MotoGP-ről, meg Talmácsiról, s ezalatt Giampiero Sacchi szórja a hülyébbnél, hülyébb poénokat. Na, ez volt az a pillanat, mikor a legnagyobb magabiztosság látszatának kinyilvánítása közben, azért csak-csak borsódzott a hátam. Hát hogy a fenébe ne! Két asztallal hátrébb meg ott ült ő. Hát mit is mondjak? Jimi Hendrix tényleg elmehet a ’csába!

Az a haj öcsém. Na az bizony nem semmi. Őszintén irigylem tőle. Kopár, kopaszodó, repülő hajam helyett, elképzelek egy ilyet és húúú. Szóval próbáltam illedelmes gyermek módjára betáplálkozni a háromfogásos menüt, utána illedelmesen megköszöntem a szakácsoknak az igyekezetet és egyeztettem az interjút este hatra, amiből hét lett. De csak azért, mert szemfüles voltam. A nagyhajú simán elrobogózott volna, ha még két citromos cukrot elrágcsálok a vendégváróban. De szerencsére nem így történt! Hogy mit akartam ezzel az egésszel? Hát annyit, hogy készítettem 2008-ban egy interjút, a 250 cc világbajnokával Marco Simoncellivel. Na, a következő részben ezt olvashatjátok, persze csak ha jól viselkedtek!